Felfoghatatlan komplexitás
Hogyan visz tévútra a túlzott leegyszerűsítés?
Pár hónapja szerettem volna írni egy esszét, amelyben összefoglaltam volna az összes általam elolvasott könyvből levont tanulságot. Viszonylag sokáig gondolkoztam rajta, hogyan lehetne tömören összefoglalni, és meglepetésemre nem írás közben fogalmazódott meg bennem, hanem egy beszélgetés alatt. Egy mondat elég volt, hogy a számomra legfontosabb tanulságot lefedje: a receptek a bolondok mentsvára.
Ez persze kifejezetten az önsegítő és „hogyan csináld” könyvekre vonatkoznak leginkább, de az általános ismeretterjesztő könyvek is gyakran igyekeznek azonnal alkalmazható tippeket és lépésről lépésre útmutatókat elénk tárni, amik a kívánt eredmény felé terelnek minket: hogyan légy jó vezető? Hogyan szerezz barátokat? Hogyan befolyásold az embereket? Hogyan adj el többet? Hogyan fogyj le gyorsan? Hogyan építs gyorsan izmot? Hogyan küzdj meg a stresszel? Hogyan győzd le a depressziót és lehangoltságot? Vagy úgy általánosságban: hogyan légy boldog?
Többek között bemutatom, hogy miért téved az összes ilyen könyv és miért maradunk le, amiért az elképzelt életbeli változásunk csak illúzió marad.
Amikor elhatároztam, hogy ezt érthetően megfogalmazom és megírom, pont elkezdtem olvasni Seneca A gondviselésről című könyvét, és szinte már felbosszantott, hogy mennyi mindenről írt… mert ebben a témában is mindenkit megelőzött.
Ameddig összevissza bolyongunk, […] addig a röpke élet tévedések közepette foszlik szét, még ha éjjel-nappal valami értelmes lelkiállapotért fáradozunk is. Döntsük el tehát, hogyan és merre igyekszünk […] mert bizony nem ugyanaz a helyzet ebben az esetben, mint a többi utazásnál. […] a jól kitaposott és sűrűn járt út csap be a legjobban. Tehát semmire sem kell jobban ügyelnünk, mint hogy ne kövessük birkák módjára az előttünk menők nyáját, nehogy oda jussunk ahová mennek, s nem oda, ahová nekünk kell.
(Kiemelések tőlem.)
Vagy ahogy Csíkszentmihályi Mihály írta a nagy sikerű Flow könyvében:
A boldogság keresésében a részleges megoldások nem működnek. Bármilyen jó szándékúak is, a könyvek nem adhatnak recepteket arra, hogyan legyünk boldogok. […] Ez a könyv ahelyett, hogy felsorolná, mit szabad és mit nem szabad, inkább egy utazás kíván lenni az elme birodalmaiban. […] Némi intellektuális erőfeszítés, a saját tapasztalataidról való elmélkedés és alapos gondolkodás nélkül nem sokat nyerhetsz az alábbiakból.
A könyvesboltok tele vannak sikeres emberek önéletrajzaival, és hasonló „hogyan csináld” útmutatókkal, amikben pontosan megjelölik azokat az elengedhetetlen és döntő lépéseket, faktorokat, amik a sikerhez vezettek. De két dolgot szinte mindig kifelejtenek: a véletlent és a szerencsét. Ezt néhányan úgy próbálják kikerülni, hogy a számomra kedvenccé vált „megfelelő helyen és megfelelő időben” tényezőket emelik ki, amik homályosabbak már nem is lehetnének: hogyan határozod meg a megfelelő helyet és időt? Segítek: sehogy. Ez a játszma már a születésünk előtt kezdődik, hiszen nincs beleszólásunk abba, hol születünk, így a kezdetleges lehetőségeink korlátozottak. Egy vietnámi lakos például nem tudja ugyanazokat az eszközöket kihasználni, amiket egy amerikai és valószínűleg ez fordítva is igaz.
Amit hangsúlyozni szeretnék itt, az az, hogy az egyértelműnek tűnő és egyszerű megoldások vagy válaszok lehetnek a legfélrevezetőbbek. Szinte minden, ami intelligensnek hangzik egy könyvben, egy beszélgetésben vagy különösképpen a médiában, számomra a gyanút vonja maga után. A tiszta és egyértelmű vezérfonal csak úgy tűnhet logikusnak, hogy bizonyos részleteket kihagynak belőle.
Igaz, hogy nem szeretek a bináris torzítás áldozatául esni (más néven fekete-fehér gondolkodás vagy kettős gondolkodás, amely az összetett kérdéseket két ellentétes választási lehetőségre egyszerűsíti, gyakran figyelmen kívül hagyva a köztük lévő árnyalatokat és nehezen észrevehető összefüggéseket. Értsd: vagy ez vagy az – nincs átmenet), de mégis úgy érzem, hogy a túlzott egyszerűsítés kérdésében ezt nem tudom elengedni. Vannak, akik azt hiszik, hogy léteznek világos, egyértelmű válaszok az összetett kérdésekre (siker receptje, globális klímaváltozás megoldása, stb), és akik úgy vélik, hogy lehetetlen valamire tökéletes vagy teljesen objektív választ adni olyan leegyszerűsítés nélkül, ami nem járna valamilyen súlyos torzítással. Én, személy szerint az utóbbi csoportba sorolom magam.
Vagy ahogy az esszéíró és statisztikus, Nassim Nicholas Taleb lényegre törően megfogalmazta: „A leegyszerűsítés az, ami igazán veszélyes.”
Ez az érvelésem igazából négy gondolkodási és érvelési hiba köré épül: megerősítési torzítás, túlélőhatás, hozzárendelési hiba és utólagos elfogultság.
A megerősítési torzítás azt a hajlamunkat foglalja magába, miszerint olyan adatokat és példákat keresünk, amik egybevágnak az aktuális meggyőződéseinkkel. Képzeld el, hogy be szeretnél bizonyítani valamit, amiben szentül hiszel! Például, hogy a sikeres életet kizárólag kemény és kitartó munkával lehet elérni. Elkezded tanulmányozni az igazán sikeres emberek munkáit miközben egy olyan „szűrőt” használsz, ami a „kitartó és kemény munkát” keresi. Elégedetten gyűjtöd össze a példákat, amik szép narratívát alkotnak, igazolva a kezdetleges állításodat. De! Észre sem vetted azokat a tényezőket, amik a (valóban elengedhetetlen) kitartó és kemény munka mellett ugyanúgy szükségesek egy sikeres élethez: például, hogy a siker definíciója nem mindenkinek ugyanaz, mint neked; a kulturális közeg, amiben nevelkedünk; a képesség, hogy a hosszútávú célokra koncentráljunk a rövidtávúakkal szemben; a mentális tűrőképesség vagy érzelmi reziliencia. A saját magunknak definiált siker elérése képtelen megegyezni a mások által definiált sikerrel.
A tudományfilozófusok úgy tesztelik az elméleteiket, hogy megcáfolják azokat. A megerősítési torzítás éppen az ellenkezőt teszi: eltünteti az ellentmondásokat. A legegyszerűbben ezt talán a brit író és filozófus, Aldous Huxley (1894-1963) fogalmazta meg: „A tények nem szűnnek meg attól, hogy figyelmen kívül hagyják őket.”
A túlélőhatás azt jelenti, hogy kizárólag a sikeres minták alapján vonunk le következtetéseket, a kudarcokat figyelmen kívül hagyva. Tegyük fel, hogy szeretnél író lenni. Sorakoznak a polcodon a világhírű írók bestsellerei és mivel látod a potenciális eredményt magad előtt, nem tűnik lehetetlennek, hogy te is elérd ugyanezt. Amit kifelejtesz, az a sikeres könyvek mögött húzódó elfeledett kéziratok tárháza – mindenki, akinek nem sikerült.
A hétköznapi életben a siker és a győzelem elérhetőbbnek tűnik, de ez csak illúzió. Azért tekintjük valószínűbbnek a sikert, mert akik elbuknak, azok nem tűnnek fel. Vagy ahogy a svájci regényíró, Rolf Dobelli írja:
Minden népszerű szerző mögött száz másik író áll, akiknek a könyvei soha nem fognak elkelni. Mögöttük további száz olyan, aki nem talált kiadót. Mögöttük még száz olyan, akiknek a befejezetlen kéziratai a fiókokban porosodnak. És mindannyiuk mögött száz olyan ember áll, aki arról álmodik, hogy - egy napon - könyvet ír.
Mondhatjuk úgy is, hogy a túlélőhatás szerint a legjobb teljesítményt nyújtó lesz a leglátványosabb… hiszen a vesztesek nem jelennek meg.
A hozzárendelési hiba szerint a sikert az egyének szerepének vagy különleges képességeiknek tulajdonítjuk, alábecsülve a körülmények és a véletlen szerepét.
Egy találó példa ennek a szemléltetésére az indiai Tata Csoport (Tata Group) – egy nemzetközi cégcsoport, amelynek érdekeltségei vannak az acélgyártásban, az autóiparban, az információtechnológiában, a kommunikációban, az erőműiparban, a teaiparban és a szállodaiparban – jelenlegi elnökének a története. A Munka: Amit egész nap csinálunk című dokumentumsorozatban az egykori amerikai elnök, Barack Obama különböző osztályban dolgozókat szólít meg és betekintést ad az eltérő beosztású dolgozók és vezetők életébe. Amikor a Tata Csoport elnökével, Natarajan Chandrasekarannal beszélget, ez a társalgás zajlik le közöttük:
– Úgy tudom, ön az édesapja farmján nőtt fel – kezdi Obama.
– Így igaz. Nem élveztem.
– Értem.
– Úgyhogy informatikát tanultam. Gyakornokként kezdtem a Tatánál. Aztán programozói állást ajánlottak.
– Tehát felmászott a ranglétrán, programozó volt, aztán…
– Szenior programozó. Aztán tervező lettem, majd projektvezető.
– Foglalkoztatja néha, hogy mennyire múlt magán a siker? Mennyit tulajdonít belőle a sorsnak? Mennyit tulajdonít belőle annak, hogy „én sokkal jobb vagyok mindenkinél”?
– Nincs olyan, hogy „sokkal jobb mindenkinél”.
– Ez tetszik. Mert amikor igazán sikeres emberekkel találkozom, akik azt hiszik, azért sikeresek, mert sokkal jobbak mindenkinél… általában nem bízom bennük.
– Szerintem a lehetőségeken múlik a siker. Sok ragyogó elme van, aki nem kap lehetőséget.
Szinte biztos vagyok benne, hogy ezzel a saját tapasztalataira is reflektál, hiszen az epizód elején röviden kifejti, a hozzáférhetőség fontosságát a lehetőségeinkben: „mivel vidéken nőttem fel, tudom, milyen nehéz jobb munkát találni, jobb fizetést kapni. A hozzáférés hiánya a lehetőségek hiányához vezetett.”
Végül, az utólagos elfogultság: visszatekintve sokkal könnyebben tudunk magyarázatot adni a bizonytalan eseményekre és azok logikusságára vagy valószínűségére.
Baruch Fischhoff volt az, aki először szembesült a „mindig is tudtam” effektussal. Fischhoff egy felmérést készített, Richard Nixon elnök 1972-es kínai utazásának lehetséges következményeiről. Olyan kérdéseket tett fel, mint hogy „Találkozni fog-e Mao Ce-tung Nixonnal?”, „Diplomáciai elismerésben részesíti-e az egy Egyesült Államok Kínát”, és hasonlók. A résztvevőknek meg kellett becsülniük ezen események valószínűségét.
Miután Nixon visszatért az Egyesült Államokba, ugyanezeket a kérdéseket tették fel a résztvevőknek, de most azt kérték tőlük, hogy idézzék fel, mennyire tartották ezeket az eseményeket valószínűnek, azok bekövetkezése előtt. A számos esemény közül ugyanis volt, ami bekövetkezett és volt, ami nem. Ugyanúgy tévedett mindenki. Ha egy esemény bekövetkezett, túlértékelték a korábbi valószínűséget, mondván „Tudtam, hogy be fog következni.” Ha pedig az esemény nem következett be, alulértékelték a kezdeti valószínűséget: „Tudtam, hogy nem fog bekövetkezni.”
Az utólagos elfogultás tanulsága lényegében ez: visszatekintve minden sokkal egyértelműbbnek és tisztábbnak tűnik, mint az események bekövetkezésekor, a jelenben. Ezt a történelem tanulmányozásánál felettébb érdemes észben tartani. Charles C. Mann újságíró ezt szerintem pontosan összefoglalta:
A jelenben élőknek mindig könnyű felsőbbrendűnek érezniük magukat azokkal szemben, akik a múltban éltek.
Jegyzetek
Fotó: Lysander Yuen, https://unsplash.com/@lysanderyuen
Ameddig összevissza bolyongunk: Seneca: A gondviselésről és más írások, Budapest, Trubadúr, 2022, 7-8.
A boldogság keresésében a részleges megoldások nem működnek: Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat: A tökéletes élmény pszichológiája, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2021.
A leegyszerűsítés az, ami igazán veszélyes: Nassim Nicholas Taleb: Fooled by Randomness: The Hidden Role of Chance in Life and in the Markets (Bolondok szerencséje: A véletlen rejtett szerepe az életben és a kereskedésben), London, Penguin Books, 2007, xlvi.
Minden népszerű szerző mögött száz másik író áll: Rolf Dobelli: The Art of Thinking Clearly, New York, HarperCollins, 2013, 1-3.
Amikor a Tata Csoport elnökével, Natarajan Chandrasekarannal beszélget: Lásd: Caroline Suh (rendező), (2023), Munka: Amit egész nap csinálunk, [Dokumentumsorozat], Netflix Originals. Epizód 4: 37:00-38:00.
mivel vidéken nőttem fel, tudom, milyen nehéz jobb munkát találni: Uo. 22:50-23:03.
Baruch Fischhoff volt az, aki először szembesült a „mindig is tudtam” effektussal: Fischhoff, Baruch: „An Early History of Hindsight Research”, Social Cognition 25, 2007/1, 10-13.
Fischhoff egy felmérést készített, Richard Nixon elnök 1972-es kínai utazásának lehetséges következményeiről: Fischhoff, Baruch – Beyth, Ruth: „»I Knew It Would Happen«: Remembered Probabilities of Once-Future Things”, Organizational Behaviour and Human Performance 13, 1975/1, 1-16.
A jelenben élőknek mindig könnyű felsőbbrendűnek érezniük: Charles C Mann: 1491: New Revelations of the Americas Before Columbus (1491: Új felfedezések a Kolumbusz előtti Amerikáról), New York, Vintage, 2006, 16.
Kritikus gondolkozás archívum:
Ha tetszik, amit olvasol és támogatnál engem, hogy ezt tovább csináljam, akkor csatlakozz a támogatóim közé:
Minden jót és szép hetet nektek! 🙌🏻
Pityu
Ui.
Köszi, hogy végig itt maradtál! Ha tetszik neked, hogy billentyűzetet püfölöm (mert én nagyon imádom), akkor így támogathatsz: csatlakozhatsz az támogatók közé, megoszthatod ezt valakivel ha érdekesnek találtad, vagy beszerezheted a saját példányodat a Nyugalom a viharban című könyvemből. 🙏🏻
Kapható a Lírában, a Libriben, az Újkönyvek.hu-n és az Alexandrán.
Zseniális írás Pityu! 🔥🙏🏻