Viszlát Substack!

Számos dolog történt, amióta tavaly februárban elkezdtem írni ezt a hírlevelet. 60 feliratkozóról 2500-ra bővült a lista. Ebből olyan 8-900-an rendszeresen olvastátok az agymenéseimet, szóval úgy érzem, hogy tartozok egy udvarias elköszönéssel.

Ha a tömörített ok érdekel, hogy miért hagyom abba ezt a hírlevelet, akkor ennyi: már nem tudok annyira azonosulni a hírlevél formátumú saját tartalmaimmal, mint jelenleg a YouTube videóimmal.

Itt folytatom az online munkásságomat, kicsit más témában: YouTube – Göblyös G. István

És ha a részletesebb ok érdekel…

---

Tavaly azért kezdtem el ezt a hírlevelet, hogy dokumentáljam a második könyvem megírását. Nyárra kész is lettem a kézirattal és nekiláttam a kiadókeresésnek. Ezzel egyidőben a helyzetjelentések helyett esszéket kezdtem írni nektek, mivel a könyvkiadás hosszú időbe telik és nem lett volna nagyon miről írnom ezzel kapcsolatban.

Igaz, nem kommunikáltam le 100%-ban, hogy mi történt. Így most szeretném ezt bepótolni a régi olvasók számára, hogy mi is lett ennek a kéziratnak a sorsa.

Már amikor a kézirat felénél tartottam, elkezdtem e-mailben felkeresni különböző kiadókat. Ha jól emlékszem úgy egy tucat kiadónak küldtem el az ajánlót, ebből 3 válaszolt. Volt, aki udvariasan elutasított, más nem tudta bevállalni éppen milyen okok miatt (alapanyaghiány, anyagi okok, stb.).

Közben néhány szakmabelivel is sikerült felvennem a kapcsolatot, akik rávilágítottak arra, hogy ezt a könyvet nem fogja egyik nagy kiadó sem kiadni. De én persze ambíciózus és hülye voltam. Semmi újat nem mondtam ezzel a kézirattal. Pusztán összefoglaltam rengeteg másik könyvet és felöltöztettem a saját tanulási görbém ruhájába – úgy építettem fel, ahogy idővel én megértettem (vagyis azt hittem, hogy megértettem) ezeket a témákat.

Miután elfogadtam, hogy ez a könyv nem fog megjelenni úgy döntöttem, hogy ideje lenne felülvizsgálnom mi is történt, hol csúszott félre a dolog. Így még tavaly leültem és a legőszintébben leírtam magamnak, hogy szerintem mi történt. Ezt most megosztom veletek:

A második könyvem, Hol van az igazság?, a kritikus gondolkozásról szólt. Nem jelent meg és nem is fog. Ezen könyv megírásánál nem az alázatosság, hanem a becsvágy vezérelt. Azt akartam, hogy bevételem legyen az eladásokból, hogy tartsanak „valakinek”, hogy elismerjenek, hogy hallgassanak a szavamra. Próbáltam elfedni a motivációim miértjét és bebeszélni magamnak, hogy csak azt akarom, hogy az emberek átgondoltabbak legyenek. De tudtam, hogy ez csak az igazságnak – az én igazságomnak – egy töredéke, ami nem tükrözi a valóságot. Mégis ezt mondtam mindenkinek.

Nem voltam sem alázatos, sem türelmes, sem körültekintő, sem megfontolt, sem kritikus, ami vicces, hiszen a kritikus gondolkodásról írtam. Próbáltam elhitetni magammal, hogy értek valamit, amire talán egy emberöltő is kevés, hogy megértsük. Elsiklottam a tudás felett, mert megtetszett a felszínesség. A felszínes tudás okozta egyértelműnek látszó gondolkodás. Olyan tisztának tűnt az egész. Egyértelmű kiváltó okok, kifogásolhatatlan következtetések, megingathatatlan alapok. Aztán idővel, ahogy új információkkal szembesültem, szépen lassan, minden szétesni látszott. A kiváltó okok már nem voltak olyan egyértelműek. A következtetések egyre kifogásolhatóbbak lettek. Az alapok remegni kezdtek. Mégis, én kitartottam a saját vezérfonalam mellett. Hittem abban, hogy valami újat mondhatok. Vakon hittem benne.

Miután elkészültem a kézirattal, kiadókat kerestem. Egy ígéretesnek tűnő irodalmi ügynökség vezetője meghívott egy beszélgetésre. A találkozó előtti este nem tudtam elaludni. Reggel a buszon a gyomromban éreztem az idegességet. Pár perccel hamarabb érkeztem az irodába, mint ő. Ezt írtam a naplómba: „Légy itt fejben.”

Igyekeztem palástolni az idegességem, talán kívülről nem látszott annyira, de belülről remegtem. 

– Általában nincs gond az alvásommal, de tegnap alig tudtam elaludni.

– Miért? – kérdezte.

– Mert tudtam, hogy ez egy olyan beszélgetés lesz, ami meghatározza, hogy az írói karrierem milyen irányba fog elmozdulni.

Három órán át beszélgettünk. Dióhéjban: naiv voltam. Mindenkinek megvannak a maga motivációi. Az enyém az volt, hogy ő felfuttasson. Az övé az, hogy neki dolgozzak. Én író akartam lenni, ő azt mondta, hogy Magyarországon szinte lehetetlen megélhetésszerűen írni. Azt hittem, hogy tudok újat mondani a kéziratommal, ő biztosított róla, hogy nem. Nem akartam hinni neki. Hajtott a becsvágy. Hogy megmutassam neki. Hogy megmutassam magamnak, képes vagyok rá.

Tovább kerestem. Teltek a hónapok, és Magyarország egyik legnagyobb kiadója válaszolt az e-mailemre, hogy érdekli őket a kézirat. Váltottunk néhány e-mailt, majd megbeszéltünk egy időpontot, hogy személyesen tudjunk beszélni, a kiadóvezető, a főszerkesztő és én.

– És? Hogy áll a könyv? Elkezdted már?

Egy pillanatig nem értettem a kérdést. Aztán eszembe jutott, hogy csak egy ajánlót küldtem el, nem a kéziratot. Azt hitték, hogy egy könyv ötlettel vagyok ott, nem pedig egy befejezett kézirattal.

– Már… befejeztem.

– Igen? Az nagyszerű! Akkor nézzük csak… – fellapozza a kinyomtatott néhány oldalas ajánlót, amit küldtem.

– Szóval, miről szól ez pontosan? – kérdezi a kiadóvezető.

– A könyv egy négylépcsős folyamatra épül, amit a bevezetőben szemléltetek. Első lépcső, a meggyőződéseink és előítéleteink vezérlik az általunk befogadott információkat. Második lépcső, a szűrt információk alapján alkotunk történeteket. Harmadik, a történeteink alapján hozzuk meg a döntéseinket, és negyedik, a döntéseink vezérlik a cselekvéseinket, végül a folyamat visszacsatol az első lépcsőre, hiszen a döntéseink megerősítik a kezdeti meggyőződéseinket. Szóval, az előítéleteink határozzák meg, hogy milyennek látjuk a világot, ezért ezeket veszem célba: hogyan változtathatjuk meg az előítéleteinket a kritikus gondolkodással?

– Tudod, hogy ilyen könyv már van, ugye? Adam Grant Gondold újra!

Most valljam be neki, hogy a forrásaim legalább húsz százaléka abból a könyvből van?

– Igen, tudom de…

– Fontosabb kérdés: miért higgyenek az olvasók neked?

– Mert igyekszem a legalázatosabban bemutatni azokat a területeket, amik az előítéleteinket meghatározzák.

Hazudtam. Hittem benne, hogy igazat mondok, de hazudtam. Nem voltam alázatos. Több helyen is ragaszkodtam a saját vezérfonalamhoz annak ellenére, hogy találtam ellentmondó bizonyítékokat.

– Jó, de miért higgyenek neked?

– Mert igyekeztem újságírói szemüveget felvenni a könyv írásakor, hogy minél több oldalról mutassam be ezt a témát.

Hazugság számláló plusz egy.

– Jó, de miért higgyenek neked?

Mi a fasz? Gondoltam magamban.

– Rendben van. Járműmérnök végzettségem van. Nem vagyok sem pszichológus, sem filozófus vagy szociológus húsz év szakmai tapasztalattal. Egy egyszerű srác vagyok, akit érdekelnek ezek a témák és szeretem magamtól tanulni és kutatni ezeket. Nem tudok bombabiztos szakmai hátteret mondani, mert nincs.

Végre, egy őszinte megnyilvánulás.

– Na ezt kell még kitalálunk! Küldök neked egy dokumentumot, ezt szoktuk a szerzőinkkel is kitöltetni. Nagyrészt marketing témák: mely könyvek jelentik a konkurenciát, kiktől kérhetnénk ajánlást és hasonlók. Töltsd ki kérlek, és küldd vissza a kézirattal együtt.

Másnap elküldtem, ahogyan kérte. Többé nem hallottam felőlük.

Elfogadtam, hogy a kézirat egy gyakorlás volt. Félretettem a könyvírást és inkább az esszékre koncentráltam.

Igyekeztem átgondoltabban, alázatosabban írni. Leültem, hogy leírjam, milyen értékeket szeretnék teremteni a tartalmaimmal, hogy tudjam rájuk emlékeztetni magam – hogy ne térjek le megint arról az irányról, amit kijelöltem és hogy tartsam magam a célhoz, ami reményeim szerint építő jellegű.

Valamiért négy rublikát rajzoltam fel, de csak hármat tudtam egyből kitölteni:

• őszinte,

• erkölcsös,

• inspiráló,

• ???

Sokkal több időbe telt, mint amit be mernék ismerni, hogy rájöjjek – a tartalmaim nem szórakoztatóak.

Nem tudom miért, de ez nekem akkora „Ahhha!” élmény volt, mint a filmekben ezek a „heuréka” pillanatok.

Ekkor vettem fontolóra a YouTube-ot. De nem akartam ugyanazt csinálni ott, mint itt. Méghozzá azért nem, mert eddig mindegyik fellángolásommal valaki más akartam lenni.

Az első könyvemmel olyan akartam lenni, mint Robert Greene (és nem olyan, mint Ryan Holiday, mint ahogy mindenki hiszi).

A második könyvemmel olyan, mint Rutger Bregman, az Emberiség szerzője.

A hírlevéllel, az esszékkel és az analóg megszállottsággal olyan, mint Austin Kleon a kedvenc kreatív íróm.

Mindegyik csak kis részben voltam én. Így mielőtt letettem volna a voksom a YouTube mellett, biztosra akartam menni: mi az, ami tényleg én vagyok?

Egyből a gyerekkorom ugrott be. Ahogy az első könyvek, amiket bújtam, mind a csillagászatról szóltak. A sci-fi. A határ a tudomány és spiritualitás között. A kitöltendő űr az ismert és az ismeretlen között. Hova tűnt ez a gyermeteg kíváncsiság?

Úgy döntöttem, hogy felélesztem. És eddig úgy néz ki, hogy… működik?

Tehát… itt tartok.

Amikor elkezdtem a Substacken komolyabban írni, azt mondtam magamnak: „Egy év. Utána felülvizsgálom, hogy megéri-e folytatni vagy nem.”

Meghoztam a döntést.

---

Szeretném külön köszönetemet kifejezni a támogatóimnak! Még mindig emlékszek az érzésre, amikor megkaptam az első e-mailt, a Substacktől, hogy valaki anyagilag támogatja a munkámat. Annyira felfoghatatlannak tűnt, hogy valaki pénzt ad azért, hogy folytassam, amit csinálok. Nagyon nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak!

A támogatói szinteket ki fogom kapcsolni, hiszen már nem azt csinálom, amiért elkezdtetek támogatni. De ha az új YouTube formátum tetszik nektek, akkor Patreonon van lehetőségetek tovább támogatni.

Még egyszer köszönöm nektek!

---

Az írásaim továbbra is elérhetőek lesznek, mert látom, hogy sokan még mindig vissza-vissza olvassátok a régi bejegyzéseket is.

Köszönöm nektek, kedves olvasók, hogy fogyasztásra méltónak találtátok az írásaimat. Én rengeteget tanultam ebben a több, mint egy évben magamról és az írásról. Remélem tudtam nektek is érdekes és új dolgokat mondani.

„Nem vagy köteles ugyanaz a személy lenni, aki 5 perccel ezelőtt voltál.”

– Alan Watts

(De azért lehetőleg ne 5 percenként változtassunk személyiséget vagy életcélt :P)

A legjobbakat kívánom nektek, legyetek bárhol, bármilyen helyzetben! 🙌🏻

Pityu