1. nap: Olvasni? Könyvet?
„Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni.”
– Mark Twain, író (1835-1910)
Az ókori sztoikus filozófus Epiktétosz (55-135) tette fel a kérdést: „Az olvasás nem egyfajta felkészülés az életre?” Számára minden bizonnyal az volt. A rabszolgasorban született Epiktétosz elnyerte gazdája jóváhagyását, hogy szabad tanulmányokat folytasson, és részt vegyen a neves sztoikus filozófus Musonius Rufus előadásain. Ezáltal Epiktétosznak sikerült végigjárnia a szabadságig vezető hosszú utat. Azáltal, hogy „könyveket olvasott és folyékonyan elsajátította a filozófusok tanításait – írja Robert Dobbins a Discourses and Selected Writings (Beszédek és válogatott írások) bevezetőjében –, Epiktétosz megtanulta megkülönböztetni a valódi szabadságot a hamistól.” Jóval azelőtt, hogy gazdája felszabadította volna, az olvasás megtörte a rabszolgaság bilincseit. Csak „az igazán művelt egyének – mondta később Epiktétosz a tanítványainak – jogosultak arra, hogy szabadnak nevezzék őket.”
Hogy miért ezzel a történettel kezdem a kurzust? Ennek nem az az oka, hogy az olvasást valamilyen világmindenség-megváltó tevékenységként mutassam be, ami megtöri a társadalmi bokaláncunkat és erkölcsileg felemel, hogy szabadokká váljunk, mint Epiktétosz. Nem. Egyszerűen tetszik ez a sztori.
A csapból folynak (nem is – ömlenek!) az olyan megfigyelések, mint hogy „az olvasás növeli a koncentrációt” vagy „az olvasás empátiára tanít”, meg ugye a jó öreg „az olvasás csökkenti a stresszt!”. Attól függetlenül, hogy mindben van igazság, nem szeretnék egy ugyanilyen sablonkurzussal szolgálni.
Nekem az olvasás két dolgot jelent:
Ha regényeket olvasok, szórakozást, kikapcsolódást.
Ha ismeretterjesztő könyveket olvasok, tanulást, az alázat gyakorlását, kritikus gondolkodást.
Ez egyik ellazítja az elmét, a másik edzi. Ez egyik egy másik világba repít, míg a másik rákényszerít, hogy felülvizsgáljam a meggyőződéseimet, új nézőpontokat kapjak és végül úgy tegyem le a könyvet, hogy valami újat tanultam. Persze ez nem azt jelenti, hogy a regényekből ne tanulhatnánk semmi újat.
De a tanulás pusztán a változás illúzióját kelti. Elhiteti velünk, hogy a tudás által képesek vagyunk változtatni az életünkön. De mind tudjuk, hogy az elmélet nagyon ritkán (ha egyáltalán valaha) vág egybe a gyakorlattal.
Ilyen tekintetben vehetjük az olvasást elméletnek, és azt, amiért olvasunk a gyakorlatnak. Jó hírem van, hiszen ha regényeket olvasol és nincs más célod, mint kikapcsolódni és szórakozni, akkor nem is kell törődnöd a gyakorlattal. Egyszerűen csak élvezned kell a könyvet.
Miután megírtam ezeket a sorokat, rátaláltam egy idevágó idézetre egy eredetileg 1940-ben megjelent How to Read a Book (Hogyan olvassunk egy könyvet?) című sikeres könyvből, aminek az elején a szerzők elmagyarázzák, hogy az olvasás olyan tevékenység, amit az ember elsősorban az információszerzés és a megértés érdekében tesz. De aztán kissé bocsánatkérően hozzáteszik ezt:
Természetesen az olvasásnak az információszerzésen és a megértésen kívül van még egy másik célja is, ez pedig a szórakozás. Ez a könyv azonban nem sokat foglalkozik majd a szórakozás céljából történő olvasással. Ez az olvasás legkevésbé igényes fajtája, és a legkevesebb erőfeszítést igényli. Ráadásul nincsenek rá szabályok. Mindenki, aki egyáltalán tud olvasni, olvashat szórakozásból, ha akar.
Ezzel persze vitába szállhatunk, ha akarunk, de én most nem akarok. Na jó, egy kicsit mégis. Ha például érdekel a fikciós írás és regények írásában gondolkozol, akkor jó kezdő gyakorlat lehet elemezni a kedvenc íróidat és felfedezni az esetleges hibáikat az írásukban (vagy legalábbis azt, amit mi hibának vélsz).
Vegyük például Harold Bloom amerikai irodalomkritikus első találkozását a Harry Potter és a bölcsek kövével. „Olvasás közben észrevettem, hogy minden alkalommal, amikor egy szereplő sétálni ment, [J. K. Rowling] azt írta, hogy a szereplő »kinyújtóztatta a lábát« – írja. – Elkezdtem egy boríték hátulján jelölni minden alkalommal, amikor ez a kifejezés megismétlődött. Csak akkor hagytam abba, amikor már több tucat jelölésem volt.”
Ennek a folyamatnak nincs különösebb jelentősége, csak szeretném megpiszkálni a parazsat, hogyha esetleg érdekelne mikre lehet figyelni még regények olvasása közben (karakterfejlődés; Hemingway-féle jéghegy technika, amikor a történet mondanivalója rejtve marad; előrevetítés [foreshadowing] használata, például egy jelentéktelennek tűnő tárgy rendszeres felbukkanása, ami egy közelgő eseményt hivatott előrejelezni, stb.). De persze, hogy lezárjam a kitérőmet, olvasni lehet pusztán kikapcsolódásból is.
Azonban ha több célod van az olvasással ügyelned kell, hogy az ne álértelmiségi tevékenység legyen. Az olvasás célja idővel változhat. Én például több mint egy évig azért olvastam, hogy rendbe tegyem magam belülről. Mondhatjuk önfejlesztésnek is, de nekem a tipikus önfejlesztő könyvek adtak a legkevesebbet. Nagyon szeretem a régi, több ezer éves írásokat – látni, hogy a nagy gondolkodók már rég rájöttek azokra, amikkel még ma is küszködünk. Az emberi problémák változatlanok, a környezetünk rohamos fejlődésével szemben. Ebben az időszakban hamar rájöttem, hogy olvasni és beszélni nem elég, ha változást szeretnénk. (Készülj fel, klisé következik!) Cselekednem kell. Ekkor kezdtem el az ókori filozófiai iskolákat tanulmányozni.
„A filozófia […] cselekedni tanít, és nem beszélni.”
– Seneca, sztoikus filozófus (i. e. 4 - i. sz. 65)
Hónapról hónapra új kihívások elé állítottam magam, dokumentáltam a belső folyamataimat, felülvizsgáltam a reakcióimat – nyomon követtem a változásomat. És azt vettem észre, hogy a környezetemben mindenki megemlíti, hogy mennyit változtam (remélhetőleg jó irányba, mert azt nem mondták). Ennek az utazásnak a gyümölcse a Nyugalom a viharban című könyvem lett.
Később az írás foglalkoztatott, így a nagy írók könyveit olvastam, ahogy arról írnak… hogyan írnak. Aztán leültem és én is írtam, követve a nagy írók írásról szóló írásainak tanácsait. Huhh.
Aztán az ismeretelmélet kezdett érdekelni: honnan tudjuk, hogy valami igaz vagy hamis? A tudásunk valós vagy csak illúzió? Ismét a filozófiához nyúltam, hogy válaszokat keressek, de helyette saját válaszokat alkottam. A rengeteg olvasás eredményeképp sokkal jobban átlátom, hogyan működik az internet, mennyi fals információt látunk, milyen pszichológiai hatásokat használnak ki a hírek és hasonló finomságok.
Majd mivel az életem egyre inkább kezdett az írás köré épülni, gondoltam, nem lenne hülyeség a kreativitásról is olvasni. És meglepve (vagy nem is annyira meglepve) lapoztam az oldalakat, mert sokkal több mindent tanultam, mint elsőre gondoltam.
„Ezért intenek bennünket a filozófusok arra, hogy ne elégedjünk meg a puszta tanulással, hanem gyakoroljuk is be, amit tanultunk, mégpedig először elméletben, utána a megfelelő élethelyzetekben. Idővel ugyanis rászokunk, hogy a tanultakkal ellentétes dolgokat műveljünk, és olyan véleményeket fogadjunk el alkalmazhatónak, amelyek ellentétesek a helyessel.”
– Epiktétosz, sztoikus filozófus (55-120)
Ezzel a személyes kitérővel azt szeretném mondani, hogy nem számít milyen téma érdekel minket, a könyvek – médiumként tekintve –, még mindig messze legjobbak közé tartoznak, ha a tudásunk bővítéséről van szó. A könyvek figyelemelterelés-mentes alternatívát kínálnak, szemben a digitális eszközeinkkel, ahol minden csak egy kattintásra van.
Ha jobban belegondolok, és visszatérek a rabszolgaként született Epiktétoszra, a könyvek (a fizikai, nyomtatott könyvek) valóban megszabadíthatnak valamitől – a digitális társadalom által megbélyegzett figyelemhiánytól. A figyelem, amit bölcsen kellene megválasztanunk, hogy minek szenteljük, mégis szétszórjuk mindenfelé, mert erre van berendezkedve a világ. Én, személy szerint, részben ez ellen is „lázadok” az olvasással. Én döntöm, el mire figyelek, nem egy hülye csilingelő hang a telefonomból.
Mit olvass ezután?
Megjegyzés a könyvajánlókhoz: Sok könyvet és olvasnivalót fogok ajánlani, de kérlek, ne érezd a nyomást, hogy mindet el kell olvasnod!
Szó fog esni arról, hogy a könyvek nem mindenkinek íródnak. Ezért szeretném jelezni, hogy a könyvajánlóim semmilyen objektív mércével nem rendelkeznek. Egyszerűen azokat a könyveket ajánlom, amiket én felettébb élveztem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy te is fogod. Lehet, lesz olyan, amiről azt érzed, hogy egyáltalán nem neked szól. Ez pedig rendben van. Pusztán inspirációként hagyom itt őket.
Könyvek az életről:
Seneca: Erkölcsi levelek
William B. Irvine: Útmutató a jó élethez
Ichiro Kishimi, Fumitake Koga: Vállald fel bátran önmagad
Könyvek, hogy jobban értsd önmagad:
Johann Hari: Elveszett kapcsolatok
Mark Manson: A „Leszrom” rafinált művészete
Leonard Mlodinow: Emotional: How Feelings Shape Our Thinking
Könyvek, hogy jobban értsd a világot:
Darrell Huff: How to Lie with Statistics
Rutger Bregman: Emberiség
Susan Cain: Csend
Minden jót és szép hetet nektek! 🙌🏻
Pityu
Ui.
Köszi, hogy végig itt maradtál! Ha tetszik neked, hogy billentyűzetet püfölöm (mert én nagyon imádom), akkor így támogathatsz: csatlakozhatsz az támogatók közé, megoszthatod ezt valakivel ha érdekesnek találtad, vagy beszerezheted a saját példányodat a Nyugalom a viharban című könyvemből. 🙏🏻
Kapható a Lírában, a Libriben, az Újkönyvek.hu-n és az Alexandrán.
