„Sokan kísérletképpen kivonulnak a társadalomból... Ezért gondoltam, hogy kivonulok, és meglátom, milyen megvilágosodást hoz. De rájöttem, hogy ez nem jelent megvilágosodást. Szerintem az a dolgod, hogy az élet forgatagában maradj.”
– Agnes Martin
Azt mondjuk, hogy ma éljük a produktivitás és hatékonyság fénykorát. Próbálunk multitaskingolni, mindent a leghatékonyabban végezni, megspórolni a felesleges köröket és (a munka világában) amennyiben csak lehet, kerülni a small talkot. „Ha nincs értelme, vagy ha nem hoz eredményt, akkor nem csináljuk!”
Ahogy valószínűleg te, úgy én is azt feltételeztem, hogy ez a jelen korunk problémája (már ha problémának tekinted). Azonban, ahogy nemrég befejeztem Montaigne esszégyűjteményeit, elgondolkodtatott – és megnevettetett – egy rövid sztori. „A tapasztalásról” szóló esszéjében ezt olvastam:
Ezópus, aki nagy ember volt, látta egyszer a mesterét, amint jártában vizelt. – Ejha – kiáltotta, maholnap már szarni is csak futva lehet.
Egy gyors kitérőt érdemes tennünk, hogy beszéljünk Ezópusról (vagy Aiszóposzról, mert hívták így is úgy is). Ezópus nevéhez fűződik egy állatokról szóló mesegyűjtemény, aminek a feltételezett szerzője. Az ókorban több kísérletet is tettek arra, hogy valós személyként mutassák be, de összevetve a próbálkozásokat, azt érezhetjük, hogy mindenki a saját verziója szerint mondta el a történetet.1 A legvalószínűbb az, hogy Ezópus nem volt több egy névnél, amit azért találtak ki, hogy a görög, vadállatokról szóló meséknek szerzőt adjanak. Így Ezópus neve összefonódott a mesemondással, függetlenül attól, hogy valóban élt-e, vagy sem.2
Függetlenül attól, hogy létező személy volt-e, a tény, hogy fennmaradt egy ilyen történet, azt feltételezi, hogy már időszámításunk előtt és foglalkoztak az emberek a hatékonyságnöveléssel.
Önmagában ezzel nincs is probléma, senki nem szeret felesleges, értelmetlen és végeláthatatlan dolgokkal foglalkozni. Ahogy közel mindennél, itt is a szélsőségeknél jelentkezik a probléma.
Mint, amikor például Quinn Norton újságíró önkritikáját olvassuk a cikkében, amiben összegzi, azért menekült Puerto Ricóba, hogy sokkal hatékonyabban írjon:
Még a szabadidőmnek is produktívnak kellett lennie: Elég jól éreztem magam? Eléggé feltöltődtem a következő munkához?
Ha úgy vesszük, Ezópusnak igaza volt. Ma már szarni is csak „futva” lehet. Még én is magammal viszem a telefonomat a WC-re. Nem tudunk csak szarni.
A produktivitás meghatározása
A produktivitás fogalma legalább 1776-ig nyúlik vissza, ugyanis ekkor jelent meg Adam Smith A nemzetek gazdagsága című könyve, melyben a produktivitás szót használta az anyagok értékét növelő munka leírására.
Ha röviden végigvesszük a szó és a jelentése történetét, láthatjuk, hogy a produktivitás lényegében egybefonódik az optimalizálással. Először a rendszerek optimalizálásáról szólt (gondoljunk csak Fordra és a futószalagon történő gyártásra, vagy a mezőgazdasági gépek és folyamatok fejlesztésére, akár az egyszerű öntözőrendszerektől kezdve a betakarításhoz használt egyre speciálisabb eszközökig).
Egy pontig ezen folyamatok optimalizálás teljesen érthető – money, money, money. De történt valami, amikor a 20. század közepe felé egyre több tudásmunkásra (vagy szellemi dolgozóra) lett szükség. A kézzel fogható termékek előállításánál elég egyértelműen mérhető az optimalizáció szerepe: több termék készült? Minőségben javultak vagy nem? Mennyi időt spórolunk egy darab előállításán?
Szellemi munkánál, ötletgenerálásnál már nem ilyen egyszerű mérőszámokat használni. Valaki adhat száz szar ötletet két percen belül, vagy két jó ötletet egy hét alatt. Ismét, egy pontig teljesen rendben van a szellemi munkát végző dolgozók folyamatainak optimalizálása is. Nekem akkor kezdte el szúrni a tüske a talpamat, amikor ez a folytonos optimalizáció belefolyt a magánéletembe.
Mit nem kellene optimalizálnunk
Az olyan könyvek megejelenésével, mint Hatékonyságnövelés stresszmentesen (Getting Things Done) David Allentől, vagy A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása Stephen R. Covey-től (és számos hasonló témájú könyv) azt sugallja, hogy nemcsak a munkánkban, hanem a magánéletünkben is optimalizálnunk kell mindent, hiszen egy életünk van, és minden perc egy kincs, nem szabad elpazarolnunk belőle egy másodpercet sem, mert soha nem fogjuk visszakapni az (őszintén) valamilyen értelmetlen és céltalan tevékenységgel elbaszott időnket.
Néhány évvel ezelőtt imádtam ezt a gondolatot. Most utálom. Nem azért, mert nincs benne igazság, hanem mert (ahogy szerintem sokan mások is), egy idő után elvesztettem a kontrollt (vagy túl szorosra fogtam) és az életem minden részére ezt alkalmaztam. Nem volt olyan tevékenység, amit nem mértem volna, amit nem vizsgáltam volna felül folyamatosan, akárcsak Quinn Norton újságíró Puerto Ricóban: Eléggé jól érzem magam? Idő-élvezet arányban megéri nekem ez a kikapcsolódás? Kellően feltölt ez a tevékenység?
Miért felejtjük el olyan gyakran a határokat? Miért jutok mindig vissza az arisztotelészi (mára már elképesztően elcsépelt) arany középút gondolatához?
Ekkor úgy döntöttem, hogy szándékosan nem fogom hordani az órámat. Valahogy vissza kellett terelnem magam az élet megtapasztalása és élvezete felé anélkül, hogy annak hatékonyságán gondolkoznék. Nem akartam tudni, hogy mennyi az idő. Nem akartam tudni, hogy késésben vagyok-e vagy sem. Meg akartam szünteti az időérzékemet. Amikor a családommal voltam, nem azt akartam nézni, hogy mikor kell indulnunk, hanem azt, hogyan érezzük magunkat együtt – örömtelin.
Természetesen, magamhoz illő módon, ez volt a másik véglet. Mondhatni, az összes eddig felépített rendszerem telibe szarása.
Hol van az egyensúly?
Szeretem az írásban, hogy gyakran az egyértelmű dolgokat kell megfogalmazni. Azokat, amiket egyébként legbelül mindenki tud, csak valamiért nehezen vagy egyáltalán nem akar elfogadni. Én sem vagyok kivétel. Minden alkalommal lejátszom a saját küzdelmeimet.
Tehát a mostani rendszerem szerint van, amit érdemes optimalizálni, még akkor is, ha szellemi vagy kreatív munkáról beszélünk. Gyakran az előre meghatározott rendszerek és folyamatok felmentik a mentális kapacitásunkat, hogy az ismétlődő dolgokkal kevesebbet kelljen foglalkoznunk.
De ugyanakkor ott vannak azok is, amiket (vigyázat, mindefulness Pityu feltörik) meg kell élni. Emlékszem, hogy mennyire klisésnek találtam mindig is az „éld meg a jelen pillanatot” tanácsot. Csak akkor láttam meg az értelmét, amikor félretettem a szkepticizmusomat és őszintén igyekeztem megérteni a jelentését. Azóta az életem sarokkövévé vált a gondolat.
Az optimalizáció, a produktivitás, a hatékonyságnövelés mind arra ösztönöznek, hogy minél hamarabb, minél több és jobb eredményeket érjünk el. A jelen pillanat megélése bármilyen tevékenység végzésének örömében rejlik.
Gondoljunk Sziszüphoszra, akit a mitológia szerint a görög istenek azzal büntettek meg, hogy egy hatalmas kősziklát kell felgurítania egy dombra, majd a másik oldalon pedig le. De mielőtt elérte volna a csúcsot – az eredményt –, az ereje elszállt, és a szikla visszagurult a domb aljára. A büntetése az volt, hogy időtlen időkig ezt a munkát végezze. Innen ered a „sziszifuszi munka” kifejezés – a hiábavaló munka.
De ahogy Albert Camus rávilágít bennünket a Sziszüphosz mítosza című könyvében:
A csúcsokért vívott küzdelem maga is betöltheti az ember szívét. Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt.
Minden jót és szép hetet nektek! 🙌🏻
Pityu
Ha tetszik, amit olvasol és támogatnál engem, hogy ezt tovább csináljam, akkor csatlakozz a támogatóim közé:
Ui.
Köszi, hogy végig itt maradtál! Ha tetszik neked, hogy billentyűzetet püfölöm (mert én nagyon imádom), akkor így támogathatsz: csatlakozhatsz az támogatóim közé, megoszthatod ezt valakivel ha érdekesnek találtad, vagy beszerezheted a saját példányodat a Nyugalom a viharban című könyvemből. 🙏🏻
Kapható a Lírában, a Libriben, az Újkönyvek.hu-n és az Alexandrán.
A görög történetíró, Hérodotosz (i.e. 484-425) azt állította, hogy Aiszóposz az i.e. 6. században élt, rabszolgaként. Az ókori görög életrajzíró Plutarkhosz (46-119) szerint Aiszóposz az i. e. 6. századi lídiai király, Krőzus tanácsadója volt. Egy hagyomány szerint Trákiából származott; egy másik szerint Etiópiából. Egy Kr. e. 1. századi egyiptomi életrajz szerint Szamosz szigetén rabszolgaként élt, aki elnyerte a szabadságát a gazdájától, majd Babilonba ment, mint Lükurgosz király rejtvényfejtője, végül pedig Delfiben érte a halál.
Britannica, The Editors of Encyclopaedia. „Aesop”. Encyclopedia Britannica, 26 Mar. 2020.