Önkémkedés
Az önismeret fejlesztése írással és megfigyeléssel
„Minden ember jó oktatás önmagának, feltéve, hogy képes önmagát közelről kémlelni.”
– Plinius (23-79), Naturalis Historia
Pár hónapja fejeztem be Sarah Bakewell How to Live (Hogyan éljünk?) című könyvét, amiben a francia esszéíró és filozófus Montaigne (1533-1592) életét dolgozza fel.
Érdekes volt a felépítése, nem láttam még ilyet. Ugyanazt a kérdést igyekszik megválaszolni, de húsz különböző válasszal. A válaszok lényegében Montaigne esszéiből jönnek, amiket konkrétan azért kezdett írni, hogy ezt a kérdést önmaga is megválaszolja. Bakewell ezt egy modernebb formában dolgozza fel, többek között ilyen fejezetcímekkel:
Kérdés: Hogyan éljünk? Válasz: Ne aggódj a halál miatt!
Kérdés: Hogyan éljünk? Válasz: Légy figyelmes!
Kérdés: Hogyan éljünk? Válasz: Olvass sokat, felejtsd el az olvasottak nagy részét, és légy lassú gondolkodású!
Kérdés: Hogyan éljünk? Válasz: Kérdőjelezz meg mindent!
Kérdés: Hogyan éljünk? Válasz: Reflektálj mindenre; ne bánj semmit!
Kérdés: Hogyan éljünk? Válasz: Hagyd, hogy az élet legyen önmaga válasza.
Különösen tetszett, amikor Bakewell Montaigne önvizsgálatáról írt – arról, hogy milyen pontossággal volt képes Montaigne reflektálni az életére, a döntéseire és belső folyamataira. Ahogy Bakewell jellemzi ezt:
Miközben Montaigne, az ember, a birtokán élte mindennapi életét, Montaigne, az író, mögötte sétált, kémkedett és jegyzetelt.
Igazából Montaigne a „Use makes perfect” (A használat tökéletesít) című esszéjében Plinius fentebbi tanácsát idézi, hangsúlyozva annak fontosságát és az írásaira gyakorolt hatását. Ezt a technikát vagy felfogást én magamban önkémkedésnek neveztem el.
Montaigne az egyik leghíresebb esszéjében („A magányról”) kifejti, hogy miért vonult el a közösségi élettől: hogy az önmegfigyelés által fejtse meg az élet értelmét. A „magány” szó az ő szótárában lényegében az önvizsgálat általi önfejlesztést jelentette. Úgy gondolta, hogy azáltal válhat jobb emberré, hogy megfigyeli és megpróbálja megérteni önmagát. De ez a folyamat nála nem pusztán a megfigyelésből állt, hanem a megfigyelések lejegyzéséből is. Montaigne-nál az önismeret és az írás átfedésbe került. Bakewell szerint:
[Az érzelmeit és döntéseit], ahogy a pszichológusok ma mondanák, az irodalmon keresztül „dolgozta fel”.
Ez a dupla személyiséggé való szakadás (mint Montaigne, az ember és Montaigne, az író) nem ismeretlen az íróknak. A Nobel-díjas francia író és filozófus Albert Camus (1913-1960) a Lyrical and Critical Essays (Lírai és kritikai esszék) című kötetében hasonlóan fogalmazott:
„Két személyiséggé kell válnunk, amikor írunk.”
Ez a kettős személyiség kialakítása fontos az íróknak, hiszen ők tisztában vannak azzal, hogy milyen elfogultak tudunk lenni a tapasztalataink értelmezésekor. Egy írónak képesnek kell lennie megfogalmazni ezt a belső érzést. Ha próbáltad már leírni a belső folyamataidat, rájöhettél, hogy ritkán megy könnyen.
Én például már négy naplót írtam teli, és nem emlékszem, hogy lett volna olyan alkalom, amikor pontosan azt írtam le, ami a fejemben volt. Ha egy gondolat bosszantott, ha egy érzés elterelte a figyelmemet vagy ha meg akartam érteni a saját motivációm miértjét, szinte mindig írásban próbáltam kibogozni, és minden alkalommal döbbenten követtem a kézírásomat, mert soha nem azt fogalmaztam meg, amit gondoltam, hogy fogok.
Mondhatjuk úgy is, hogy ez a szubjektív tapasztalás és annak az „objektív” megtestesülése1 írás formájában. Szeretem Vivian Gornick kritikus és esszéíró ehhez kapcsolódó gondolatát:
Nem az számít, hogy mi történt az íróval; az számít, hogy az író milyen értelmet tudni adni annak, ami vele történt.
Ezt a képességet – hogy valaki képes az önmagában lejátszódó folyamatokat és feltörő érzéseket szavakba önteni úgy, hogy az egy idegen olvasó számára is érthető legyen – nevezhetnénk érzelmi műveltségnek, de akár használhatjuk Stephen King furcsa módon misztikus megfogalmazását is: telepátia.
Most, ha visszatérünk Albert Camus-ra, láthatjuk, hogy ő ezt az írói érzelmi műveltséget (jó, legyen… telepátiát) három szintre osztja: rossz író, középszerű író és művész:
Rossznak nevezzük az írót, ha olyan belső összefüggésekre hivatkozva fejezi ki magát, amelyeket az olvasó nem ismerhet. A középszerű író így arra kényszerül, hogy azt mondjon, amit akar. A művész nagy szabálya ezzel szemben az, hogy félig elfelejtse önmagát, hogy jobban tudjon kommunikálni.
De önmagunk „félig elfelejtésével” már nem fogjuk tudni pontosan megfogalmazni, amit érzünk. Erre Camus is felhívja a figyelmünket:
Ez elkerülhetetlen áldozatokkal jár. És ez az érthető nyelv keresése, amelynek az a szerepe, hogy leplezze céljának mérhetetlenségét, arra készteti, hogy ne azt mondja amit akar, hanem csak azt, amit kell.
Ha jobban megfigyeljük önmagunkat, rájöhetünk, hogy tele vagyunk ellentmondásokkal. A belső világunk szubjektív megtapasztalása oly komplex, hogy közel lehetetlen egy az egyben leírni. Ennek pusztán megpróbálása is nagyobb frusztrációval jár, mint sikerrel. Ezért szükséges egyszerűsítenünk.
„[…] nem tudom hogyan, de duplák vagyunk önmagunkban.”
– Michel de Montaigne
Nem véletlenül van a kreatív írásnak egy erős önfeltáró aspektusa. Az Iowa State College egykori angol szakos egyetemi docense, Pearl Hogrefe kreatív írást is tanított és sokat foglalkozott a tapasztalataink értelmezésével. Ő így fogalmaz:
[…] a diákok azért írnak, hogy szellemileg és érzelmileg fejlesszék magukat - hogy megértsék önmagukat, más embereket és saját társadalmi környezetüket; hogy felfedezzék saját késztetéseiket és alapvető kielégüléseiket; hogy megtalálják az érzelmi alkalmazkodást vagy a személyiség beilleszkedését; vagy hogy saját értékeik felfedezéséből személyes filozófiát építsenek.
Hogy visszatérjünk az önkémkedés fontosságához, felmerülhet bennünk a kérdés: mégis mi értelme van ennek? Montaigne ezt is megválaszolta:
Nincs olyan ember, aki, ha magára figyel, ne fedezne fel magában egy sajátos mintát, egy uralkodó mintát.
Az önkémkedéssel önmagunkat értjük meg. Már többször írtam arról, hogy az írás hogyan segíti a megértésünket. De egy jó író, nemcsak azt írja le, amit gondol.
„Egy jó író szinte mindig új dolgokat fedez fel írás közben.”
– Paul Graham
Hogyan használd az önkémkedést?
Az önkémkedéssel a saját ismétlődő mintáidat és szabályaidat fedezheted fel.
Idézz fel egy olyan szituációt, amikor a döntésed nem állt összhangban az énképeddel!
Például indulatosan reagáltál egy látszólag ártalmatlan kérdésre.
Keress lehetséges kiváltó okokat!
Miért válaszoltál indulatosan? Reggel volt vagy este? Már reggel fáradt voltál, mert nem aludtál jól? Kimerült voltál munka után? A kérdés előtt már valaki felidegesített?
Írd le a válaszaidat és a gondolataidat!
Próbáld meg külső szemlélőként vizsgálni a jelenetet! Mik azok a külsőleg egyértelmű faktorok, amiknek ki kellett volna szúrnia a szemed, hogy megértsd mi történik?
Ne törekedj tökéletes válaszra!
Az önkémkedés lényege, hogy minél több adatból vonj le következtetést. Nem baj, ha ellentmondások vannak az írásaidban, vagy ha bizonytalan vagy a válaszaidban. A lényeg, hogy legyenek lejegyezve.
Ismételd meg az előző lépéseket minél több hasonló szituációnál!
Ahogy egyre több jegyzetet készítesz önmagadról és a viselkedésedről (ahogy egy kém is tenné), úgy egyre több ismétlődést fogsz felfedezni. Lehet, hogy az hoz ki a sodrodból, ha valaki a rátermettségedre tesz megjegyzéseket. Lehet, hogy este hat óra után, már nehezen tudsz megfelelő döntést hozni komplex kérdésekben.
Fogalmazz meg személyes szabályokat!
Amikor már úgy látod, hogy elég adat gyűlt össze önmagadról, alkoss szabályokat, amikre emlékeztetni tudod magad. (Szabály: Mit csinálj és hogyan.)
Rendszeresen vizsgáld felül, hogy mi működik és mi nem!
Az iteráció fontos. Minél többször csekkolj be önmagaddal, akár folytasd az önkémkedést a saját szabályaidat felülvizsgálva. Lehet, hogy lesz, amit elsőre eltalálsz, de lehet, hogy lesz olyan is, amit ötször át kell írnod.
Minél több szabályszerűséget fedezel fel magadban, annál tisztábban fogod látni, hogy mikor érdemes és mikor nem érdemes egyből döntened egy fontos kérdésben; hogy milyen számodra a megfelelő napi rutin; és hogy mikor érdemes egy komplex feladattal foglalkoznod, hogy minőségi eredményt produkálj.
Inspirációként, itt van néhány szabályszerűség, amit eddig magamon felfedeztem:
A közösségi médiát nem tudom használni, mert túl érzékeny vagyok. Hamar elkezdem hasonlítgatni magam másokhoz, ami miatt lehangolt leszek. Ellenben, ha egyáltalán nem használok közösségi médiát, és azzal foglalkozok, amit élvezek (írni, olvasni, rajzolni, zenélni), akkor sokkal jobb hangulatom van.
Szabály: Kövess ki mindenkit a közösségi médián.Mindig jobbat alszok, ha lefekvés előtt legalább 10-15 percet olvasok (fizikai könyvet), mintha egy film után egyből lefeküdnék.
Szabály: Ha nézel is filmet este, lefekvés előtt olvass egy kicsit.Mivel szellemi munkát végzek, muszáj figyelmen a mozgásra is. Ha „megszenvedtetem” a testemet egy kemény edzéssel, akkor tisztábban gondolkozom, és hiába vagyok fáradt, jobban érzem magam.
Szabály: Ha ködösnek érzed a fejed, tarts szünetet és csinálj valami teljesen mást, lehetőleg fizikai mozgást.A házimunkához szinte sosincs kedvem, amíg el nem kezdem csinálni. De amint mosogatok, ruhát szedek vagy porszívózok, egyből megjön a kedvem és fel is töltődök, hogy utána egy rendezettebb lakásban vagyok.
Szabály: Ne arra koncentrálj, hogy mihez van kedved, hanem arra, hogyan fogod érezni magad, amikor végeztél a teendővel.Kevésbé érzem magam leterhelve, amikor csak könyvekből dolgozok és írok, mint amikor csak online cikkekből és folyóiratokból.
Szabály: Törekedj alacsony információs diétát (low-information diet) fenntartani.
Természetesen ezek a szabályok nem biztos, hogy neked is működnek, de kiindulásnak hátha jó ösztönzők.
Ha tetszik, amit olvasol és támogatnál engem, hogy ezt tovább csináljam, akkor csatlakozz a támogatóim közé:
Minden jót és szép hetet nektek! 🙌🏻
Pityu
Ui.
Köszi, hogy végig itt maradtál! Ha tetszik neked, hogy billentyűzetet püfölöm (mert én nagyon imádom), akkor így támogathatsz: csatlakozhatsz az támogatóim közé, megoszthatod ezt valakivel ha érdekesnek találtad, vagy beszerezheted a saját példányodat a Nyugalom a viharban című könyvemből. 🙏🏻
Kapható a Lírában, a Libriben, az Újkönyvek.hu-n és az Alexandrán.
Azért teszem az objektív szót idézőjelbe, mert a saját filozófiámat erősen körbejárja a szkepticizmus. Ezért nem hiszem, hogy például önismereti szinten, vagy döntéshozó szituációkban képesek lennénk teljesen objektíven mérlegelni. A különböző helyzetek és emberi folyamatok annyira összetettek, hogy (szerintem) lehetetlen valamire tökéletes vagy teljesen objektív választ adni olyan leegyszerűsítés nélkül, ami nem járna valamilyen torzítással.