Egy hónapja írtam arról, hogyan vezetem a napi teendőimet egy a zsebemben is elférő füzettel: útinapló. Most meg szeretném osztani veletek azt a pofonegyszerű módszert, amivel visszatekintek a hetemre: a hétértékelőt.
Nem fogok hazudni, szörnyű memóriám van. A napi teendőimet is nehezen tudom észben tartani, nemhogy az összes eseményt, ami az elmúlt héten vagy hónapban történt. Azt mondjuk, hogy „jó ég mennyire repül az idő!” de ez csak akkor igaz, ha nem figyelünk oda a történésekre. Az írás többek között erre nagyon jól megtanított: hogy megfigyelővé váljak. De nekem megfigyelni önmagában nem elég – rögzítenem is kell azt, amit látok.
A naplómban a belső folyamataimat figyelem meg és írom le. Az útinaplómban a napi teendőimet, a haladásomat és az eseményeket. A hétértékelés során pedig ezeket összegzem.
Már három hónapja minden vasárnap (jó… egy vasárnap kimaradt na.) leülök és végiglapozom az útinaplómat, a naplómat és a gondolataimat, hogy címszavakban magam elé rajzoljam a hetemet. Amióta ezt csinálom nem érzem azt, hogy repülne az idő. Inkább meg szoktam lepődni, hogy mennyi minden történt a héten.
A gondolat, hogy értékeljük és áttekintsük azt, hogyan álltunk múlt héten, hogyan állunk most, és hogyan kellene állnunk a következő héten, szinte az összes produktivitási könyvben megtalálható. De szerintem Alan Jacobs, a Baylor University Honors Programjának bölcsészettudományi professzora jól összegezte ezt:
Két vezérelvem van;
Az egyetlen feladatkezelési eszközöm a naptár; és
Ezt a naptárat arra használom, hogy rendszeres időpontokat iktassak be a jegyzeteim és vázlataim áttekintésére.
[…] az eszközök nem igazán számítanak nekem, és megtanultam, hogy nem kell velük foglalkoznom. Ami lényeges, az az időbeosztás – minden hétfő reggel egy órát, és minden hónap elsején vagy annak közelében egy egész délelőttöt szánok arra, hogy átnézzem ezeket a jegyzeteket, és egyfajta önértékelést végezzek. Leülök a jegyzetfüzetemmel és a számítógépemmel, és megkérdezem: Hol tartok a jelenlegi projektjeimben? Mit értem el a múlt héten? Min kell még gondolkodnom? Van-e olyan kutatás vagy olvasmány, amit még el kellene olvasnom? Mik legyenek a prioritásaim ezen a héten (vagy ebben a hónapban)? Ilyesmik.
Már évekkel ezelőtt is úgy gondoltam, hogy fontos ezt a folyamatot beiktatnom a rutinomba és mindenféle rendszert kipróbáltam.
Az egyik naplómba ragasztottam egy kihajtható fület, ami súgóként funkcionált az értékelők megírásakor:
Később próbálkoztam egy sztoikus hétértékelővel, ami öt kérdésből állt:
Miket csináltam?
Mi töltött fel energiával?
Mi szívta le az energiámat?
Mit tanultam ebből a hónapból?
Milyen tanácsot adnék a múltbeli/jövőbeli önmagamnak?
Semmit sem tudtam huzamosabb ideig tartani. Hamar rájöttem, hogy ezek a nagy „technikák”, amikre ilyen különleges jelzőket aggatnak (mint „sztoikus hétértékelő” meg „ultra-mega-giga produktivitási mindent is megcsinálsz akkor is amikor kurvára nincs kedved önreflexiós kérdéssorozat”) semmit nem érnek. És vissza is kanyarodtunk Alan Jacobs megfigyeléséhez: az eszközök nem számítanak. Ami lényeges, az az időbeosztás.
Szóval amellett, hogy eldöntöttem, minden vasárnap egy rövid hétértékelőt fogok csinálni, meg kellett határoznom, hogyan fogom csinálni. Arra már rájöttem, hogyan nem szeretem csinálni: előre meghatározott kérdésekre írni. És ekkor találtam rá Austin Kleon gondolattérképeire:
Azért készítek térképeket a listák helyett, mert ez aktiválja az agyam vizuális részét – írja Kleon. – Van valami abban, hogy mindent térben látok, ami segít meglátni az összefüggéseket minden között. Gondolom, hogy más emberek számára az írott listák talán jobban működnek.
„Kezdd az oldal közepén…” Miért is ne? Oké, hogy szeretem lelassítani a folyamataimat, de a kézírás nekem már túl lassú. Egy tucat gondolattal előrébb járok, amikor még be sem fejeztem az első mondatot. Az, hogy csak címszavakban összegezzem a hetemet és a lap közepéről kezdjem, tetszett. És, mint három hónappal később kiderült, bevált.
Végre úgy tudok visszatekinteni a hetemre, hogy nem érzem feleslegesnek az időt, amit arra szánok. Megnyugtat, mivel emlékeztet, hogy mennyi minden történt a héten és segít abban is, hogy jobban emlékezzek.
Így ez nem is teljesen egy hétértékelő. Inkább egy heti visszatekintés. De mindenesetre ez a 15-30 perc minden vasárnap, nekem felettébb megéri.
Szép hétvégét nektek!
Pityu