3. nap: Ceruzát a kézbe!
„Az értelmiségi egész egyszerűen egy olyan ember, aki ceruzát tart a kezében, amikor könyvet olvas.”
– George Steiner, filozófus, irodalomkritikus (1929-2020)
Az Egyesült Államok alapító atyja, Benjamin Franklin (1706-1790) az önéletrajzában említést tesz a politikus nagybátyjáról, akinek egy antikvárius talált rá a vitairataira. „Úgy lehet, még nagybátyám hagyta itt, több mint ötven éve […] – írja Franklin. – A lapszéleken sok jegyzete olvasható.”
Kétféle olvasó van: aki teleírja jegyzetekkel a könyveit, és aki azt mondja, hogy „könyvbe írni szentségtörés!!!”. Bátorítalak, hogy te is légy szentségtörő.
Láttál már nyomtatott, szerkesztett kéziratot? A hagyományos kéziratokat úgy nyomtatják ki, hogy széles margót hagynak a lap szélén. Ez a hely a megjegyzéseknek és a megfigyeléseknek szolgál.
Ha elég figyelmes vagy, akkor észrevehetted, hogy a Microsoft Wordben hozzáadott megjegyzések ugyanígy helyezkednek el.
„Könyveim elkészítésekor – írta Edgar Allan Poe 1844-ben – mindig is ügyeltem, hogy bőséges margóm legyen; nem annyira a dolog önmagában való szeretete miatt, bármennyire is kellemes, mint inkább azért, mert így könnyebben beírhatom a javasolt gondolatokat, egyetértéseket és véleménykülönbségeket, vagy általában a rövid kritikai megjegyzéseket.”
Ennek a margóra való jegyzetelésnek igazából sokkal régebbi múltja van, mint gondolnánk. Egészen a könyvnyomtatás előtti időkig nyúlik vissza. Ennek a technikának a neve marginalia vagy szép magyarosan (bár egy online fordítón kívül sehol nem találtam ezt a kifejezést) margólia.
„Európában a könyvnyomtatás feltalálása előtt a könyveket kézzel másolták, eredetileg pergamenre, majd később papírra. A papír drága volt, a pergamen pedig sokkal drágább. Egyetlen könyv annyiba került, mint egy ház. A könyvek ezért hosszú távú befektetések voltak, amelyektől azt várták, hogy a következő nemzedékekre öröklődnek. Az olvasók általában jegyzeteket írtak a margókra, hogy a későbbi olvasók jobban megértsék a könyvet. Lucretius De rerum natura (A dolgok természetéről) című művének a tudósok rendelkezésére álló 52 kéziratos példánya közül három kivételével mindegyik tartalmaz margójegyzeteket [vagy széljegyzeteket]” – közli velünk az örökké megbízható Wikipédia.
Mint megtudtuk, már az 1500-as évek előtt is szentségtörők voltak az emberek. Mindenki telefirkálta a méregdrága könyveket.
„Egy könyv addig nem a tiéd, amíg nem írtál bele.”
– Austin Kleon, író
Írtam arról, hogy az olvasással hogyan helyezzük magunkat vissza az iskolapadba, hogy valami újat tanuljunk. De ez nem azt jelenti, hogy a szerzők minden gondolatával egyet kell értenünk. Saját példámból kiindulva, van hogy egy jó poént vagy egy ütős mondatot aláhúzok és az oldal szélére írom, hogy „Ez kurva jó!”, de a margó tökéletes hely, hogy vitába szálljunk a szerzővel. Ezért van több könyvemben is olyan megjegyzés, mint hogy „ezzel ellent mondasz a 98. oldalon lévő kijelentésednek” vagy „ez mind szép és jó, de egyszerűen nem értek veled egyet” vagy csak szimplán „mi a fasz?”.
Van egy ismerősöm, aki ollóval kivágja a könyvekből azokat a bekezdéseket, amikkel nem ért egyet: „Ha a lap másik oldalán nincs semmi fontos – meséli nekem –, kivágom azt, amit hülyeségnek tartok.”
Volt szerencsém az egyik kedvenc szerzőmmel, Ryan Holidayjel beszélni pár szót online. „Van, hogy odajönnek hozzám az emberek és elkezdenek áradozni, hogy a könyvem zseniális, vagy hogy a kedvencük és megváltoztatta az életüket meg hasonlók – meséli Holiday. – Majd odanyújtják nekem a könyvet, hogy dedikáljam… de semmi jelét nem látom annak, hogy a kedvencük lenne. Az én kedvenc könyveim szét vannak strapálva, tele vannak firkálva mindenféle ceruzával, meg különböző színű szövegkiemelőkkel. Az oldalakon étel- és vízfoltok vannak, mert még evés közben is azt olvastam. Meg van törve a gerincük a sok nyitogatástól és kopottak a széleik, mert mindenhova magammal vittem őket a táskámban.”
A New York Times kritikusa, Sam Anderson szerint könyvekbe jegyzetelni azt jelenti, hogy „nem csak passzívan olvasunk, hanem teljes mértékben belépünk egy szövegbe, együttműködünk vele, elvegyülünk egy szerzővel valamiféle elsődleges szöveges síkon”.
„Az olvasásnak van egy módja, amely olyan, mint az írás. Úgy érzed, hogy együttműködsz […] Van egy toll a kezedben, és úgy haladsz előre, mintha félig-meddig megalkotnád [a könyvet], miközben haladsz. És közben bányászol is, hogy megtaláld, amit felhasználhatsz […] szitálod, ami aranyat érhet.”
– Patricia Lockwood, író
Szívesen felsorolnék tucatnyi nevet a történelem nagy gondolkodói közül, de biztosíthatlak, mindegyikük írt jegyzeteket a könyveikbe.
De azt is tudom, hogy még mindezek ellenére is vannak olyanok, akik egyszerűen nem tudnak megbarátkozni a könyvekbe való jegyzetelés gondolatával. Ha te is így vagy, akkor tudok ajánlani egy jegyzetelési technikát, amit én is szoktam használni, amikor kifogyok a margókból.
Az életrajzíró Richard Holmes a This Long Pursuit: Reflections of a Romantic Biographer (Ez a hosszú hajsza: Egy romantikus életrajzíró reflexiói) című könyvében említést tesz egy „kétoldalas jegyzetfüzet” koncepcióról. Ahogy írja:
Egyértelmű, tudatos elválasztásnak kell lennie a projekt objektív és szubjektív oldala között. Ez azt jelentette, hogy minden kutatásról kettős könyvelést kell vezetni, ahogyan az előrehaladt (vagy ahogyan gyakran elkalandozott). Vázlatosan fogalmazva, minden füzetlapnak kell lennie egy jobb és egy bal oldali oldalának.
(Kiemelések tőlem)
Tehát a jobb oldalon lehetnek idézetek a könyvekből, a bal oldalon pedig a személyes megjegyzéseink, gondolataink. A jobb oldal az objektív megfigyeléseket, míg a bal a szubjektíveket tartalmazza.
Ezt a módszert rendkívül hasznosnak találom. Olvasásnál gyakran megfeledkezünk a saját gondolataink kifejtéséről. Régen úgy készítettem a könyves jegyzeteimet, hogy csak kulcsszavakban megjelöltem a fontosabb gondolatokat, amiket később felhasználnék (pl. a könyv első oldalára felírtam, hogy „az olvasás fontossága – 122.o”) de csak a könyv befejezése után tértem vissza ezekhez a feljegyzésekhez.
A probléma, amivel újra és újra szembesültem, hogy mire odajutottam, hogy ténylegesen foglalkozzak a megjelölt gondolatokkal, elfelejtettem, milyen saját gondolataim voltak hozzá. Amikor először olvastam azokat és megjelöltem őket, azért tettem, mert elindítottak bennem egy folyamatot, elkezdtem gondolkozni és továbbfűzni a gyöngysort, amely gyöngyöket a jelenleg és régebben olvasott könyvek által kiváltott gondolatmenteim alkották. Éreztem, hogy egyre több gyöngy kerül a helyére, látszólag értelmes és összefüggő érvelést alkotva. A mai napig bánom, hogy az ilyen gondolatsorokat nem írtam le azonnal. Ha nem jegyzem le rögtön ezeket, elfelejtem, ahogy már azóta is számtalanszor történt.
A könyvek részleteit önmagukban kimásolni akkor előnyös, ha idézni szeretnénk őket, vagy emlékeztetni magunkat a gondolatokra. De ha jobban meg szeretnénk érteni, összekötni egy emlékkel, egy ráeszméléssel vagy kibogozni azt, hogy mit vált ki belőlünk, akkor meglehetősen jó módszer egyből lejegyezni a saját gondolatainkat. Végül is, írás közben jövünk rá, hogy mit gondolunk igazán.
„Azért írok, mert nem tudom mit gondolok, amíg el nem olvasom, amit mondok.”
– Flannery O’Connor, író (1925-1964)
Mit olvass ezután?
Könyvek az írásról:
Stephen King: Az írásról
Anne Lamott: Bird by Bird
Könyvek, hogy jobban végezd a munkád:
Cal Newport: Elmélyült munka
Greg McKeown: Lényeglátás
Jake Knapp, John Zeratsky: Make Time
További források
„How I Take Notes”, Ted Gioia
„The Marginal Obsession with Marginalia”, Mark O’Connell
„The Making of a Writer; I Write for Revenge Against Reality”, Francine Du Plessix Gray
Minden jót és szép hetet nektek! 🙌🏻
Pityu
Könyvtábor archívum
Ui.
Köszi, hogy végig itt maradtál! Ha tetszik neked, hogy billentyűzetet püfölöm (mert én nagyon imádom), akkor így támogathatsz: csatlakozhatsz az támogatók közé, megoszthatod ezt valakivel ha érdekesnek találtad, vagy beszerezheted a saját példányodat a Nyugalom a viharban című könyvemből. 🙏🏻
Kapható a Lírában, a Libriben, az Újkönyvek.hu-n és az Alexandrán.
